Kedves Barátaim!
Az elmúlt hetek nagy hallgatásának az volt oka, hogy lefordítottam ill. feliratoztam egy interjút, melyet Alice Grinda készített Heidemarie Schwermerrel. Számomra azért emlékezetes ez az anyag, mert ennek hatására kezdtem el foglalkozni a témával,és itt láttam meg először ezt a rendkívüli hölgyet.
A videót sajnos nem tudtam feltölteni úgy, hogy látszódjon a felirat, ezért, kérlek, menjetek rá a következő linkre!
http://www.youtube.com/watch?v=mmfNgPx7opc
Jó szórakozást!
2011. szeptember 19., hétfő
2011. augusztus 4., csütörtök
Egy kísérletből új életforma bontakozik ki
Életem pénz nélkül
Miért élek így?
Gyakran kérdezik tőlem, vajon történt-e az életemben valamilyen trauma, ami miatt ilyen extrém életformát választottam, és már évek óta pénz nélkül élek. Erre azt szoktam válaszolni, hogy a traumám nem más, mint a világ helyzete: naponta százezrek halnak éhen, másrészről pedig óriási pazarlás folyik. Az élelmiszereket a tengerbe öntik, hogy stabilan tartsák az árakat, a milliárdosok úszómedencéket építenek a magánrepülőgépeikbe, mert már nem tudják, hová tegyék azt a rengeteg pénzüket. Számomra ez a helyzet olyannyira képtelen, hogy már többé nem kívánok részt venni benni, és ezért új struktúrákat keresek.
Ha azonban jó mélyre ások magamban, felfedezhetem, hogy mégis volt valami, amit traumának nevezhetnék. Kétéves gyermekként arra kényszerültem a családommal, hogy elhagyjuk a szülőföldünket a háború végéig. Az új hazában hirtelen mi lettünk a csőcselék. Sosem értettem, hogy a tulajdont és a pénzt miért értékelik ilyen magasra - ez tehát a vörös fonál az életemben. Egyensúlyt szeretnék teremteni azok között, akiknek alig van valamijük, és akik úszkálnak az anyagi javakban. Új értékeket szeretnék létrehozni, és nem hagyni, hogy az ember méltósága a pénztől függjön.
Pénz nélküli életemmel gondolatokat ütköztetek. Sokan a provokátort látják bennem, mások viszont erőt merítenek belőlem. A mai társadalmunk úgy fest, hogy a szegénység határa egyre mélyebbre süllyed, és sokan élnek a létminimumon. Azáltal, amit képviselek, sokan erősebbnek érzik magukat, és csillapítani tudják félelmüket, hogy egy nap utcára kerülnek.
Ezen a ponton fontos elmondanom, hogy nem vagyok hittérítő, aki arra buzdít mindenkit, hogy hagyjon fel a pénzhasználattal. Sokkal inkább arra bátorítom a hallgatóimat és az olvasóimat, hogy fedezzék fel a saját útjukat, és haladjanak rajta lépésről-lépésre. Azt, hogy a kísérletemből egy hosszú távú életforma fog kikerekedni, magam sem tartottam volna lehetségesnek. A kísérletem előtt egy dologban voltam csak biztos, mégpedig abban, hogy a pénz életünk oly sok területébe beszivárgott. A pénzhasználat abbahagyása egy egészen új életminőséget hozott, mely a külső helyett a belső gazdagságról, a függőség helyett a szabadságról, a felhalmozás helyett pedig a nagyvonalúságról szól, tehát egészen új értékekről.
Hogyan élek pénz nélkül?
1994 februárjában alapítottam az Adok-Kapok Centrumot Dortmundban. Ebben a cserekörben szolgáltatásokat, képességeket és tárgyakat cserélünk, illetve osztunk meg egymással, úgy, hogy közben a pénz nem játszik szerepet. Nagy tömegek látogatták az egyesületünket, de ugyanilyen nagy számban is szálltak ki a sikertelenségeknél. Az a tény, hogy az egyesületben zajló csere-berék által egyre kevesebb pénzre volt szükségem, ösztökélt arra, hogy kidolgozzam gondolatban a kísérletemet, hogy teljesen pénz nélkül éljek. Ezt végül 1996 májusában megvalósítottam.
Feladtam a lakásomat, a biztosításomat és minden tulajdonomat, majd onnantól kezdve házakra és lakásokra kezdtem el felügyelni, míg a tulajdonosok - akik az Adok-Kapok kört tagjai voltak -, elutaztak. Emellett szívvel-lélekkel végeztem a Centrum elnöki teendőit.
Beindítani az adás és kapás áramlását, kreatívan formálni az emberi együttlétet, leépíteni az ellenségképet, megnyitni a szíveket, bátorságot öntetni a kispénzű emberekbe, kipróbálni valami újat – ezek mind az Adok-Kapok céljai.
/Heidemarie Schwermer/
Folyt. köv.
Miért élek így?
Gyakran kérdezik tőlem, vajon történt-e az életemben valamilyen trauma, ami miatt ilyen extrém életformát választottam, és már évek óta pénz nélkül élek. Erre azt szoktam válaszolni, hogy a traumám nem más, mint a világ helyzete: naponta százezrek halnak éhen, másrészről pedig óriási pazarlás folyik. Az élelmiszereket a tengerbe öntik, hogy stabilan tartsák az árakat, a milliárdosok úszómedencéket építenek a magánrepülőgépeikbe, mert már nem tudják, hová tegyék azt a rengeteg pénzüket. Számomra ez a helyzet olyannyira képtelen, hogy már többé nem kívánok részt venni benni, és ezért új struktúrákat keresek.
Ha azonban jó mélyre ások magamban, felfedezhetem, hogy mégis volt valami, amit traumának nevezhetnék. Kétéves gyermekként arra kényszerültem a családommal, hogy elhagyjuk a szülőföldünket a háború végéig. Az új hazában hirtelen mi lettünk a csőcselék. Sosem értettem, hogy a tulajdont és a pénzt miért értékelik ilyen magasra - ez tehát a vörös fonál az életemben. Egyensúlyt szeretnék teremteni azok között, akiknek alig van valamijük, és akik úszkálnak az anyagi javakban. Új értékeket szeretnék létrehozni, és nem hagyni, hogy az ember méltósága a pénztől függjön.
Pénz nélküli életemmel gondolatokat ütköztetek. Sokan a provokátort látják bennem, mások viszont erőt merítenek belőlem. A mai társadalmunk úgy fest, hogy a szegénység határa egyre mélyebbre süllyed, és sokan élnek a létminimumon. Azáltal, amit képviselek, sokan erősebbnek érzik magukat, és csillapítani tudják félelmüket, hogy egy nap utcára kerülnek.
Ezen a ponton fontos elmondanom, hogy nem vagyok hittérítő, aki arra buzdít mindenkit, hogy hagyjon fel a pénzhasználattal. Sokkal inkább arra bátorítom a hallgatóimat és az olvasóimat, hogy fedezzék fel a saját útjukat, és haladjanak rajta lépésről-lépésre. Azt, hogy a kísérletemből egy hosszú távú életforma fog kikerekedni, magam sem tartottam volna lehetségesnek. A kísérletem előtt egy dologban voltam csak biztos, mégpedig abban, hogy a pénz életünk oly sok területébe beszivárgott. A pénzhasználat abbahagyása egy egészen új életminőséget hozott, mely a külső helyett a belső gazdagságról, a függőség helyett a szabadságról, a felhalmozás helyett pedig a nagyvonalúságról szól, tehát egészen új értékekről.
Hogyan élek pénz nélkül?
1994 februárjában alapítottam az Adok-Kapok Centrumot Dortmundban. Ebben a cserekörben szolgáltatásokat, képességeket és tárgyakat cserélünk, illetve osztunk meg egymással, úgy, hogy közben a pénz nem játszik szerepet. Nagy tömegek látogatták az egyesületünket, de ugyanilyen nagy számban is szálltak ki a sikertelenségeknél. Az a tény, hogy az egyesületben zajló csere-berék által egyre kevesebb pénzre volt szükségem, ösztökélt arra, hogy kidolgozzam gondolatban a kísérletemet, hogy teljesen pénz nélkül éljek. Ezt végül 1996 májusában megvalósítottam.
Feladtam a lakásomat, a biztosításomat és minden tulajdonomat, majd onnantól kezdve házakra és lakásokra kezdtem el felügyelni, míg a tulajdonosok - akik az Adok-Kapok kört tagjai voltak -, elutaztak. Emellett szívvel-lélekkel végeztem a Centrum elnöki teendőit.
Beindítani az adás és kapás áramlását, kreatívan formálni az emberi együttlétet, leépíteni az ellenségképet, megnyitni a szíveket, bátorságot öntetni a kispénzű emberekbe, kipróbálni valami újat – ezek mind az Adok-Kapok céljai.
/Heidemarie Schwermer/
Folyt. köv.
2011. július 26., kedd
Egy friss cikk az Öko-Piac-Tér blog jóvoltából
http://oko-piac-ter.freeblog.hu/archives/2011/07/21/Egy_holgy_15_eve_el_penz_nelkul/
Gazdik Ágnes tollából
Gazdik Ágnes tollából
A kezdet kezdete...
Kedves Barátaim!
Heidemarie-ra néhány hónappal ezelőtt bukkantam az interneten, napokig lubickoltam a róla szóló bőséges német nyelvű anyagok tengerében. Fokozatosan érett meg bennem az elhatározás, hogy magyarul is elérhetővé tegyem az írásait és a vele készült interjúkat. Ez egy hosszútávú vállalkozás lesz a részemről, kis lépésekben fogok tudni haladni. Ha kitartó vagy, és Téged is érdekel, hogy miként él egy most 69 éves hölgy immár 15 éve pénz nélkül, akkor azt innen megtudhatod. Legyen ez egy közös kaland egy másféle, új valóságba, ahol a birtoklóságból átérünk a LÉTEZÉS birodalmába. (Haben oder sein, das ist die Frage.)
Adok-kapok, megosztom amim van, minden áramlik, mozgásban van körülöttem, mindenből annyim van, amennyire szükségem van, nem halmozok fel, és nem pazarolok, elengedek, bevonzok, teremtek - csak címszavakban, hogy miről szól Heidemarie kísérlete, ami mára működő életformává vált.
És végül a jelmondatom: "A jövő fizetőeszköze a tudatosság."
Heidemarie-ra néhány hónappal ezelőtt bukkantam az interneten, napokig lubickoltam a róla szóló bőséges német nyelvű anyagok tengerében. Fokozatosan érett meg bennem az elhatározás, hogy magyarul is elérhetővé tegyem az írásait és a vele készült interjúkat. Ez egy hosszútávú vállalkozás lesz a részemről, kis lépésekben fogok tudni haladni. Ha kitartó vagy, és Téged is érdekel, hogy miként él egy most 69 éves hölgy immár 15 éve pénz nélkül, akkor azt innen megtudhatod. Legyen ez egy közös kaland egy másféle, új valóságba, ahol a birtoklóságból átérünk a LÉTEZÉS birodalmába. (Haben oder sein, das ist die Frage.)
Adok-kapok, megosztom amim van, minden áramlik, mozgásban van körülöttem, mindenből annyim van, amennyire szükségem van, nem halmozok fel, és nem pazarolok, elengedek, bevonzok, teremtek - csak címszavakban, hogy miről szól Heidemarie kísérlete, ami mára működő életformává vált.
És végül a jelmondatom: "A jövő fizetőeszköze a tudatosság."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)